Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület

Alapítva: 1934.

FIGYELEM!

2015. március 09.-én halőri ellenőrzés alkalmával a képeken látható rabsic szerszámok kerültek összeszedésre.
Felhívjuk a Sándorfalvi-tavon horgászó tagtársainkat, hogy kellő körültekintéssel és fokozott figyelemmel kísérjék a történéseket.


 

Környezetvédelmi napok

Tisztelt Horgásztársak!

Tájékoztatjuk az egyesület vízterületein horgászó tagjainkat, hogy egyesületünk Közgyűlése a Tagok szavazata alapján, utolsó ülésén határozatot hozott vízterületeink rendbe tételére. Az évente 2-3 alkalommal meghirdetett takarítások sem megfelelő eredményt nem hoztak, sem a kulturált horgászkörnyezet kialakítását nem eredményezték. Nem beszélve a szégyenletesen kevés megjelent önkéntes tagok létszámáról, ellenben a horgászközösség elvárja egyesületünktől az igényes, esztétikus vízparti horgászhelyek biztosítását. A határozat értelmében évi 10 alkalommal általános környezetvédelmi nap megrendezését kell kihirdetni. A vízterületek takarításán túl partrendezési munkákat is el kell végezni. 

A bevezetett szabályok értelmében az egyesületi vizeken horgászó tagoknak (kivételt képeznek a 70 év feletti nyugdíjasaink és mozgáskorlátozott horgásztársaink) személyenként évente 2 alkalommal kell ezen részt venniük. A részvételre tetszőleges vízterületen akár más-más alkalommal is lehet jelentkezni a rendezvényenkénti min. 4 óra időtartamú tereprendezési munkára. Az előírás szerinti – összesen 8 órányi munkát – akár egyben is (összevontan) teljesíteni lehet akkor, ha az adott vízterületen folyó tevékenység ezt az időtartamot igényli.

A mellékelt környezetvédelmi napokat tartalmazó időpontokban az egyesület elnöke horgászati tilalmat rendel el az adott vízterületre! Ezért, aki a jelzett napra meghirdetett helyszínen horgászati tevékenységet végez, vagy horgászfelszereléssel jelenik meg, a horgászrendben meghatározottak szerint szankcióra számíthat.

A környezetvédelmi napra vonatkozó időtartamú munkavégzésre nem jelentkező horgásztársaink a közgyűlési határozatnak megfelelően 4000 Ft összegű térítésre kötelezettek a tárgyévet követő évi horgászjegyek megváltását megelőzően. Aki a környezetvédelmi munkát nem végzi el, vagy az ellentételezését jelentő pénzösszeget nem rója le, nem válthat az egyesületi vizekre területi jegyet!

A haltelepítések időpontjában a Közgyűlés határozata alapján szintén tilalmi időszak lesz elrendelve. A telepítési tilalom feloldása napját megelőzően ismételt környezettakarítás is meg lesz hirdetve, ez azonban nem számít bele az évi kétszeri környezetvédelmi napon való megjelenési kötelezettségbe, hanem önkéntes alapon szerveződik. Ez alkalommal a megjelentek, a takarítási munka elvégzését követően horgászhatnak az egyébként még tilalom alá eső vízterületen.

Kérjük Tisztelt Horgásztársainkat, a kihirdetett alkalomra lehetőségük szerint a tereprendezéshez szükséges szerszámokat (balta, ásó, stb.) hozzanak magukkal.

A környezetvédelmi törvények értelmében a takarítással érintett vízparton tüzet rakni, a lenyesett-összegyűjtött nádat, gallyakat, szemetet elégetni tilos!

 

február
14.

március
14.

április
18.

május
16.

június
20.

július
11.

augusztus
15.

szeptember
12.

október
10.

november
07.

Keramit

Gumis -Tejes

Fehérpart

Algyői Főcsat.

Szilvás

Holt-Maros

Sándorfalvi tó

Keramit

Gumis-Tejes

Fehérpart

Szilvás

Algyői Főcsat.

Sándorfalvi tó

 


 

XVI. Horgász találkozó és verseny a Sárgán

Az év első horgászversenyét még a zord időjárás sem tudta megakadályozni -10 fokban 17 horgász részvételével 9 órakor indult a „küzdelem” a nagy jégtáblákat sodró folyóban. A forralt bor és a tea talán most jobban esett, mint eddig bármikor. A szokatlan hideg ellenére 40-50 fő látogatott ki a rendezvényre. A versenyen sajnos halat fogni senkinek sem sikerült, de ez nem szegte kedvét a résztvevőknek, hiszen így holtversenyben mindenki első lett. Az eredményhirdetés és a díjak átadását követően elfogyasztásra került a hagyományos korhelyleves, ami ismét nagyon jól sikerült.

Köszönjük minden versenyzőnek és a rendezvényre kilátogatónak a részvételt a rendezőknek a munkát.

 


 

KÖZLEMÉNY !

 

 

Felhívjuk a horgászok figyelmét, hogy a 2014. évi területi jegyek december 31.-ig érvényesek!

A 2015. évre érvényes területi jegyeket január 05.-től válthatóak az egyesület irodájában.

Tájékoztatjuk tagjainkat, hogy a 133/2013 (XII.29.) VM. rendelet 35. § (3) bekezdése alapján a

2014. évi fogási naplót csak személyesen, összesített állapotban lehet leadni

az egyesület irodájában, nyitvatartási időben.


A napló leadásáról-átvételéről igazolást ad az állami jegy kibocsájtó egyesület.


 

Az egyesületi irodában
2021. január 01. - 2021. június 30. között a
PÉNZTÁR NYITVATARTÁSA:

HÉTFŐ  9:00 - 12:00
KEDD 9:00 - 18:00
SZERDA  9:00 - 16:00
CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
PÉNTEK 9:00 - 18:00

2020. évi fogási naplók leadási határideje: 2021. február 28.

Az iroda 2021. február 28.-ig munkanapokon nyitvatartási időben fogadja a naplót leadó horgásztársakat.

1010260
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Múlt héten
Múlt hónapban
Összesen
181
315
3093
1004869
6710
11544
1010260
Saját IP: 3.239.242.55
2021-01-17 16:01

Jelenleg 79 vendég és 0 felhasználó van vonalban.