Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület

Alapítva: 1934.

IX. Amatőr Kupa - Bures Tamás Emlékverseny

2020. június 28.-án került megrendezésre Újszeged frekventált területén a 2000-es évek elején revitalizált Holt-Maros III. szakaszán a hagyományos IX. Amatőr Kupa.

A verseny kitalálója Bures Tamás, fő szervezője motorja volt ezeknek a rendezvényeknek. 2018-tól Egyesületünk Közgyűlési döntése alapján Amatőr Kupa Bures Tamás Emlékverseny kerül megrendezésre.

A verseny három kategóriában 16 versenyző részvételével zajlott. A gyülekező és a sorsolás és a felkészülési időszakban kellemes idővel kényeztette a horgászokat. A verseny ideje alatt rekkenő hőségben kellett végig horgászni az etapot. A jó hangulatú családias jellegű „a korábbi évekhez képest kevesebb halért is meg kellett küzdeni” versenyen főleg törpeharcsákat, néhány keszeget és kárászt és kispontyot zsákmányoltak a versenyzők 13100 gramm össztömegben.

„Ifjúsági” kategória:

Rajtszám

Versenyző

Kategória

Zsákmány (gr)

Helyezés

01.

Kiss Kornél

Ifjúsági

350

I.

07.

Ilovai Gábor

Ifjúsági

300

II.

 

„Felnőtt” kategória:

Rajtszám

Versenyző

Kategória

Zsákmány (gr)

Helyezés

11.

Kiss Attila

Felnőtt

1250

I.

03.

Fazekas György

Felnőtt

1200

II.

04.

Csala Viktor

Felnőtt

1080

III.

 

„Senior” kategória:

Rajtszám

Versenyző

Kategória

Zsákmány (gr)

Helyezés

02.

Ficsor Imre

Senior

2070

I.

05.

Csala Gyula

Senior

2050

II.

15.

Ballai Ferenc

Senior

1010

III.

 

Külön köszönet a szponzoroknak: Czero Horgászbolt, Schulder Horgászbolt, Farkas Horgászbolt, akik támogatása lehetővé tette az Emlékverseny magas színvonalú megrendezését.

Az egyesületi irodában
június 01. - december 31. között a
PÉNZTÁR NYITVATARTÁSA:

HÉTFŐ  9:00 - 12:00
KEDD 9:00 - 18:00
SZERDA  9:00 - 16:00
CSÜTÖRTÖK szünnap
PÉNTEK 9:00 - 16:00

2020. évi fogási naplók leadási határideje: 2021. február 28.

Az iroda 2021. január 02. és február 28. közötti időszakban munkanapokon nyitvatartási időben fogadja a naplót leadó horgásztársakat.

0954425
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Múlt héten
Múlt hónapban
Összesen
191
152
730
952164
2642
7725
954425
Saját IP: 34.200.222.93
2020-08-13 16:37

Jelenleg 249 vendég és 0 felhasználó van vonalban.